szó nélkül

Most……

Mostanra fáradtam el. Egész nyáron többet kellett mások lelki életével törődnöm, azon agyalni, hogyan lehetne dolgokat a lehető legjobban megoldani, úgy tevőlegesen, mint érzelmileg, és békésen tolerálva mások hülyeségeit.

Ezenközben nem jutott idő arra, hogy megpihenjek. testileg voltak nyugodtabb pillanataim, de valahogy mostanra már annyira elegem lett, hogy dühömben szét tudnék verni egy egész épületet. Amikor azt látom, hogy körülöttem mindenki el van foglalva a saját dolgával, a saját sérelmeivel, a vélt vagy valós bántalmaival, de valójában senki nem kérdezte meg tőlem, hogy , na te marha mit akarsz? És igen, én vagyok a marha mert újra- és újra be vagyok húzva olyan dolgokba amin tudok segíteni, és kell is az illetőnek, de valahogy most azt gondolom sokan maguk is meg tudnák oldani, csak így valahogy könnyebb nekik.

És mindamellett hogy vannak eredmények, és igen igazam is van, nem érzem magam emiatt kielégültnek. Ismétlődő, pitiánernek tűnő gondok vannak felnagyítva, melyeket annyira könnyű lenne megoldani, de különben mivel foglalkoznának az illetők, ha nem ezzel.

Körülöttem lévő párkapcsolatok hasonlóan eligénytelenedése, a “nekem jó így”, illetve “a páromnak jó vagyok így” mondatok közt lebeg, miközben a mondatokat kimondó egyedek minden másban is keresik a boldogságot….. dühít, és emiatt veszekszem is folyamatosan. De igaza van egyik barátomnak, le kellene szarnom. De valahogy ott hömpölyög körülöttem ez és nem értem, és nem fogom fel, hogy vannak akiknek ennyi elég. azt hiszem a mások igénytelensége bosszant, és emellett az, hogy valahogy én is le lettem húzva arra a szintre, hogy ezzel foglalkozzam.

Nem világmegváltó problémákra vágyom, csak ezeknek a pitibb dolgoknak a megoldására végre. de valójában tudom, hogy nem lesz meg, és még majd elnyámmogunk ezen egy ideig, és ez bosszant. miközben én meg csúnya szóval élve unatkozom már nagyon ebben a helyzetben, és hallom az ismétlődő szavaimat, amit senki nem hall meg.

Lehet hogy fusztrált vagyok :))))

Ez a nap nekem mindig sokat jelent

Epikurosz, az élvezet első nagy teoretikusa, rendkívül szkeptikusan értelmezte a boldogságot: élvezetben annak van része, aki nem szenved. A hedonizmus alapfogalma tehát a a szenvedés: oly mértékben vagyunk boldogok, amilyen mértékben távol tudjuk tartani magunktól a szenvedést.

Milan Kundera

Az embernek úgy kell az eszmére rátekintenie, hogy saját magában átélje azt; különben a szolgájává válik.

Rudolf Steiner

Gondolkodásunk összekapcsol a világgal; érzéseink visszavezetnek saját magunkba. Csak az érzéseink tesznek bennünket igazán individuummá.

Rudolf Steiner

 

Kedvenceim

Csak egy példa a kommunikációra

Szeretem a jazz zenét……

Tanulság

Hogyan csalódjunk egy barátban? (ettől még a barátunk marad)

Nézzük meg amikor szerelmes.

Mennyire győz a libidó.

Mennyire okosan tud hazudni önmagának.

Meddig adja alább az igényeit.

Az elmúlt hetekben ezt direktben figyelhettem meg, mondhatni több szálon futó “kísérlet” keretében, és a végeredmény ugyanaz. Matekagyú barátom ki tudná számolni statisztikailag, hogy ez mennyire releváns, de hát ezt még az én józan paraszti eszemmel is kikövetkeztethetem. A régi és bölcs igazságot: a  szerelem elveszi az ember eszét. Az összes alany arra a meggállapításra jutott egy láthatóan nem jól működő kapcsolatban hogy:

– ki kell békülni vele

– hogy adni kell még esélyt “hátha megváltozik”

– hogy majd jó lesz….. esetleg azért mert mondjuk 8-10 hónap alatt nem ismerték meg egymást kellően 🙂

– hogy igaz hogy a legtöbb barát azt mondja akinek a tanácsára adnak, hog ez zsákutca, de mégse kell rájuk hallgatni

– hogy éljenek az ösztönök, le van ejtve az ész

– hogy nekik ez megéri bőven.

Ha akísérlet végeredményét összegeznem kellene, azt kell mondjam, mindig van hova leadni az igényszintünket egy-két jó “éjszakáért”. Plussz amikor nem is tudják az illetők, hogy miért is szeret, de szeretik nagyon a párjukat akkor, onnantól én már feladom.

Hogy a fenébe kerülök én itt egyáltalán a képbe mint barát? Szerintem le kellene engem adni leltárba, és éljen a szerelem…. hisz ez mindent kielégít… és az igazi szerelemnek ki is kellene elégítenie az embert.

Ja igen… vegyük úgy, hogy ez egy széljegyzet ide:

Reggelente nézem a tévét, az egyik kereskedelmi csatornát, mert a hajnali politikai szócséplés miatt le kellene szoknom a kávéról, mert  a tévé jobban felnyomja a vérnyomásom, a kávét pedig nem adom.Tehát, van egy műsor amiben embereket szoktatnak le káros szenvedélyeikről, a nem egészséges étkezésről. Van pl. csak sültkrumplit evő ember… és mutatják a folyamatot, ahogy egyrészt leszoktatják a krumpliról, másrészt ráveszik egyen mást is… a leszokás nehéz…de tudják nem tesz jó ez az egyoldalú étkezés, ezt igazolják is tesztekkel stb.

És közvetítik a reakciókat melyek két hét alatt zajlanak a függő emberben. Mondataik: nem tudom miért szeretem,de szeretem, nem tudok lemondani róla, tudom hogy nem jó nekem, de kell, nem akarok mást, vissza akarom kapni a krumplim.

Aztán eltelik két hét, megkóstol mást, ízlik neki, látja hogy van jobb és elkezdi meglátni a más kajákban a jót, megtalálja önmagát, egészséges lesz, élvezni kezdi az evést, a főzést és az összes velejárót. Elé rakják ekkor a sültkrumplit és azt mondják, tessék egyed, erre vágytál. És mit mond az illető: nem is tudom miért ettem eddig ezt, nem is olyan jó, hisz más ételek mennyivel finomabbak….

Aki azt meri mondani nekem, hogy nincs hasonlóság az elején említett szerelmi stratégiával azt nyakon vágom….és????? Hát ennyire egyszerű, ha az embernek van akarata és igénye a jóra…. de ha csak a sültkrumpli kell, akkor egye egész életében. Élni lehet úgyis.

 

Nyaf nyaf nyaf……

Most kicsit elegem van abból ami felé terelődnek a dolgok….. tudom durva vagyok és végletes, de ezt most itt be fogom fejezni……. és kivételesen nem érdekel ki bántódik meg. Az meg is érdemli, bántódjon. Senkit nem érdekelt én megbántódom-e.

Mennyi…..

Mennyit ámítjuk magunkat mi emberek.

Az önhittség vajon ott van-e a hét főbűn között… nem is tudom most hirtelen. Amikor azt hisszük saját személyünkről, hogy fontos, hogy számítanak a szavaink, aztán szembesülünk vele, hogy nem… mert hát annyi minden van ami szembeállítható azzal amit mi fontosnak vélünk.

Régebben is, de az elmúlt években valahogy tudatosabban szembesültem vele, hogy milyen könnyen eldobható, lecserélhető vagyok én magam is. Morgok ez ellen a fogyasztói rendszer, a használd, és dobd el szemlélet ellen, miközben én is könnyen fogyasztható árucikk lettem. De talán be kell látnom, nincs értelme ennek a harcnak, mert túl kicsi porszem vagyok én ebben a sodrásban.

Tegnap amikor hazafelé összetalálkoztam egy fiatalemberrel akkor nagyon sokat mosolyogtam. Tettei, kijelentései már-már unalmasak számomra, hisz egyre jobban felfigyelek az emberi viselkedésben az ismétlődésre, ha úgy tetszik a testi,  lelki fejlődés sajátosságainak nem túl nagy variánsaira. De van ami meg tud lepni, a ritmus, illetve az egyszerű, és a bonyolultabb gondolatok váltakozása  egy-egy emberben.

Én vagyok aki másként beszél, és nem tud annyira rácsodálkozni ezekre a történésekre, mert a tapasztalat nem engedi már.

Illetve az ezzel együtt járó kiábrándultság is nagyobb hatással van a szemléletemre. Itt most nem egyénekről van szó, hanem az eredeti és naiv elképzelésem az volt, hogy vannak különlegesen fejlődő emberek, de be kell látnom nagyon ritka. Hisz amikor megtapasztalom a szóbeliségben a különlegeset, a nem hétköznapit, a többnek látszót, aztán eljön a tettek ideje, és a szó mintha nem is lett volna előtte. És sose vártam senkitől, hogy különleges legyen, és az én hibám ha azt feltételeztem, hogy az, illetve, ha az illető azt hiszi, nekem ez kell. Nem kell különlegesnek lenni, hisz nem attól az az ember, hogy az akar lenni. Egyszerűen az és kész, ha valóban az. Nem szabad ezeket a dolgokat erőltetni, semmi értelme.

A barátaimat nagyon szeretem, azokat akik valóban azoknak mondhatóak. És igaznak tartom azt a kijelentést, hogy hibáikkal együtt kel őket szeretni, sőt, csakis úgy érdemes. Nemrég megtudtam, hogy valaki szerint hisztis vagyok némely dologban. Ez nagyon meglepett, mert a hisztizés mint olyan nálam nagyon a negatív listán van, de tudom, van amikor én is vagyok olyan érzelmi stádiumban, hogy megteszem. De azt sose gondoltam, hogy nem kell utánajárni annak, mi az ami kiválthatja a hisztit. Ez lenne a lényeg szerintem. Nem leragadni annál, hogy az a”hülye mit hisztizik”. Talán elgondolkozni azon, hogy miért.

Nem hiszem, hogy a dolgok ok nélkül alakulnak így, de azt igen, hogy változtathatóak. Én magam is változom, és amikor ezt ki is mondom, pl. egy vasútállomáson ücsörögve, sokan azt vélhetik többet feltételezek magamról, mint ami vagyok. Nem a bölcsességről van szó. Egész életemben a józan paraszti ésszel gondolkozás volt ami előrevitt. Most miért lenne másként. De most már meg is engedem magamnak, hogy mérges, dühös, ha úgy tetszik hisztis legyek ha látom, hogy igazam van, és ebben mégis megkérdőjeleznek. Sőt azt is látom, hogy még a balhét is rám akarják verni amiatt, ha a kimondott szavukkal egyetértek, aztán ők maguk megváltoztatják, és én nem teszem ugyanezt.

A tegnapi fiatalembernek taglaltam, hogy régimódi vagyok ezekben a dolgokban, súlya van a kimondott szónak nálam. És igen meg lehet magadat gondolni, lehet változtatni, de mérték nagyon is kérdés. Mikor is veszítheti így el az ember a hitelét? Hány módosítás után?

Ehhez csatolva, egy barát kijelentése: nem vesztegesd az időmet, az véges az életben. Kire kell időt szánni amikor már a hitelesség megkérdőjelezhető kezd lenni.

Barátra természetesen igen, ezt vallom…..  de vajon mit gondol a barát, aki amikor felemlegetem neki ezt, nekem tesz szemrehányást. Hmm…

Na ezen gondolkoztam, amikor kisétáltam a kertbe hajnalban a gőzölgő kávéval a kezemben, és ácsorogtam cseppet a nedves fűben. És tudom, meg lesz ez is oldva, csak időt kell rá szánni, mert egy barátra érdemes.

Mai nap

Ma végeztem a félévvel. Négyes átlag nekem megfelel….  Jutott idő egy kis fagyizásra és sok fotózásra, de majd holnap töltöm fel a képeket. A mostani diplomamunkákat is megörökítettem, és Szegeden nagyon sok képet tudtam készíteni.

Ahogy hazaértem telefon…telefon…telefon….. pasi, pasi, pasi….. a harmadiknál hátramentem a kertbe és leültem a fűbe, mert eléggé fáradt voltam, és azt vettem ki a hangjából, hogy beszélgetni szeretne. Beszélgettünk. Valahogy az egész nap egy téma körül forgott ma. Az általános értékválságról, és vajon a fiatalok hogyan fognak boldogulni így az életben.

Délelőtt az egyik idősebb barátommal beszélgettem fél órát…megjegyzem vizsgáztatnia kellett volna, de így legalább nyugodtan fel tudtak készülni a diákjai…. De én is tudom már, és ő is, hogy van az a kategória amikor az ember pár szóból tudja, hogy mennyire készült fel egy diák… és eszembe is jut kedvenc ELTÉ-s tanárom, aki a tekintetekből olvasva tudta kit, mi mennyire érdekel…. Értékrendekről beszélgettünk, tanári, felnőtt és társadalmi értékekről… de vidáman fejeztük be. Hihetetlen az ember mennyire tud optimista dolgokat találni ha akar. Hiába hangzott el az értelmiségi réteg megalázó helyzete találtunk nevetnivalót. De abban az egyetértés az, hogy még most is lefelé van az irány…

Aztán az esti harmadik telefonban egy fiatalabb ember szintén ezt a megállapítást tette, azzal a különbséggel, hogy én talán meg tudom mondani a megoldást. Hát, elmondtam neki, hogy nem, és nem is látok addig kiutat amíg nincs igény a jövőbelátásra, és a jövő tervezésére az emberekben, és főleg a fiatalabbakban. Mert most szinte az “élj a mának” életvitelt folytatják sokan. És eltartatják magukat anyagilag, és lelkileg is másokkal. Keveset tesznek meg önmagukért, és a jövőjükért. Vannak kivételek természetesen, én is ismerek párat, de sajnos a többséget nem érdekli mi lesz vele a jövőben. Nem is akarom ezt taglalni tovább, inkább az volt ebben a lényeges nekem, hogy beszélgetőpartnerem meglepő intelligenciáról tett bizonyosságot nekem…. kellemesen meglepett. Én meg ültem a fűben és nem akartam terhelni a számláját, de hát ő akarta, tehát beszélgettünk….

Néha jó olyasmiről dumcsizni aminél azt érzem hogy beszélgetés zajlik két egyforma értékrendű, és tudású ember közt. Pont a múlt héten agyaltam azon, hogy mennyiféle barátom, és ismerősöm van… szeretem a színességet, emberekben is…. De most nagyon elfáradtam a mai koránkelés és vizsgastressz miatt….  három hívás, három férfi, háromféle…..   a délelőtti beszélgetőpartnerem lehetne a jövőjük… az a hihetetlen tudás, emberség és intelligencia… elérhető cél, jó lenne ha ilyenféle “öregek” lennének….. van rá esélyük… jó az út.