szó nélkül

Most……

Mostanra fáradtam el. Egész nyáron többet kellett mások lelki életével törődnöm, azon agyalni, hogyan lehetne dolgokat a lehető legjobban megoldani, úgy tevőlegesen, mint érzelmileg, és békésen tolerálva mások hülyeségeit.

Ezenközben nem jutott idő arra, hogy megpihenjek. testileg voltak nyugodtabb pillanataim, de valahogy mostanra már annyira elegem lett, hogy dühömben szét tudnék verni egy egész épületet. Amikor azt látom, hogy körülöttem mindenki el van foglalva a saját dolgával, a saját sérelmeivel, a vélt vagy valós bántalmaival, de valójában senki nem kérdezte meg tőlem, hogy , na te marha mit akarsz? És igen, én vagyok a marha mert újra- és újra be vagyok húzva olyan dolgokba amin tudok segíteni, és kell is az illetőnek, de valahogy most azt gondolom sokan maguk is meg tudnák oldani, csak így valahogy könnyebb nekik.

És mindamellett hogy vannak eredmények, és igen igazam is van, nem érzem magam emiatt kielégültnek. Ismétlődő, pitiánernek tűnő gondok vannak felnagyítva, melyeket annyira könnyű lenne megoldani, de különben mivel foglalkoznának az illetők, ha nem ezzel.

Körülöttem lévő párkapcsolatok hasonlóan eligénytelenedése, a “nekem jó így”, illetve “a páromnak jó vagyok így” mondatok közt lebeg, miközben a mondatokat kimondó egyedek minden másban is keresik a boldogságot….. dühít, és emiatt veszekszem is folyamatosan. De igaza van egyik barátomnak, le kellene szarnom. De valahogy ott hömpölyög körülöttem ez és nem értem, és nem fogom fel, hogy vannak akiknek ennyi elég. azt hiszem a mások igénytelensége bosszant, és emellett az, hogy valahogy én is le lettem húzva arra a szintre, hogy ezzel foglalkozzam.

Nem világmegváltó problémákra vágyom, csak ezeknek a pitibb dolgoknak a megoldására végre. de valójában tudom, hogy nem lesz meg, és még majd elnyámmogunk ezen egy ideig, és ez bosszant. miközben én meg csúnya szóval élve unatkozom már nagyon ebben a helyzetben, és hallom az ismétlődő szavaimat, amit senki nem hall meg.

Lehet hogy fusztrált vagyok )))

Ez a nap nekem mindig sokat jelent

Epikurosz, az élvezet első nagy teoretikusa, rendkívül szkeptikusan értelmezte a boldogságot: élvezetben annak van része, aki nem szenved. A hedonizmus alapfogalma tehát a a szenvedés: oly mértékben vagyunk boldogok, amilyen mértékben távol tudjuk tartani magunktól a szenvedést.

Milan Kundera

Az embernek úgy kell az eszmére rátekintenie, hogy saját magában átélje azt; különben a szolgájává válik.

Rudolf Steiner

Gondolkodásunk összekapcsol a világgal; érzéseink visszavezetnek saját magunkba. Csak az érzéseink tesznek bennünket igazán individuummá.

Rudolf Steiner

 

Kedvenceim

Csak egy példa a kommunikációra

Szeretem a jazz zenét……

Tanulság

Hogyan csalódjunk egy barátban? (ettől még a barátunk marad)

Nézzük meg amikor szerelmes.

Mennyire győz a libidó.

Mennyire okosan tud hazudni önmagának.

Meddig adja alább az igényeit.

Az elmúlt hetekben ezt direktben figyelhettem meg, mondhatni több szálon futó “kísérlet” keretében, és a végeredmény ugyanaz. Matekagyú barátom ki tudná számolni statisztikailag, hogy ez mennyire releváns, de hát ezt még az én józan paraszti eszemmel is kikövetkeztethetem. A régi és bölcs igazságot: a  szerelem elveszi az ember eszét. Az összes alany arra a meggállapításra jutott egy láthatóan nem jól működő kapcsolatban hogy:

- ki kell békülni vele

- hogy adni kell még esélyt “hátha megváltozik”

- hogy majd jó lesz….. esetleg azért mert mondjuk 8-10 hónap alatt nem ismerték meg egymást kellően

- hogy igaz hogy a legtöbb barát azt mondja akinek a tanácsára adnak, hog ez zsákutca, de mégse kell rájuk hallgatni

- hogy éljenek az ösztönök, le van ejtve az ész

- hogy nekik ez megéri bőven.

Ha akísérlet végeredményét összegeznem kellene, azt kell mondjam, mindig van hova leadni az igényszintünket egy-két jó “éjszakáért”. Plussz amikor nem is tudják az illetők, hogy miért is szeret, de szeretik nagyon a párjukat akkor, onnantól én már feladom.

Hogy a fenébe kerülök én itt egyáltalán a képbe mint barát? Szerintem le kellene engem adni leltárba, és éljen a szerelem…. hisz ez mindent kielégít… és az igazi szerelemnek ki is kellene elégítenie az embert.

Ja igen… vegyük úgy, hogy ez egy széljegyzet ide:

Reggelente nézem a tévét, az egyik kereskedelmi csatornát, mert a hajnali politikai szócséplés miatt le kellene szoknom a kávéról, mert  a tévé jobban felnyomja a vérnyomásom, a kávét pedig nem adom.Tehát, van egy műsor amiben embereket szoktatnak le káros szenvedélyeikről, a nem egészséges étkezésről. Van pl. csak sültkrumplit evő ember… és mutatják a folyamatot, ahogy egyrészt leszoktatják a krumpliról, másrészt ráveszik egyen mást is… a leszokás nehéz…de tudják nem tesz jó ez az egyoldalú étkezés, ezt igazolják is tesztekkel stb.

És közvetítik a reakciókat melyek két hét alatt zajlanak a függő emberben. Mondataik: nem tudom miért szeretem,de szeretem, nem tudok lemondani róla, tudom hogy nem jó nekem, de kell, nem akarok mást, vissza akarom kapni a krumplim.

Aztán eltelik két hét, megkóstol mást, ízlik neki, látja hogy van jobb és elkezdi meglátni a más kajákban a jót, megtalálja önmagát, egészséges lesz, élvezni kezdi az evést, a főzést és az összes velejárót. Elé rakják ekkor a sültkrumplit és azt mondják, tessék egyed, erre vágytál. És mit mond az illető: nem is tudom miért ettem eddig ezt, nem is olyan jó, hisz más ételek mennyivel finomabbak….

Aki azt meri mondani nekem, hogy nincs hasonlóság az elején említett szerelmi stratégiával azt nyakon vágom….és????? Hát ennyire egyszerű, ha az embernek van akarata és igénye a jóra…. de ha csak a sültkrumpli kell, akkor egye egész életében. Élni lehet úgyis.